Nyilvános zsűrizés és gála az Urániában

Announcement Date: 2017-11-18

Az estét a köszöntőkkel kezdjük fél négykor, majd a nemzetközi szakmai előzsűri elnökének értékelését hallgatjuk meg. Ezután következnek az építész prezentációk, amelyet egy egy órás szünet és fogadás követ. Mindeközben folyamatosan lehet szavazni a Közönségdíjas projektekre. A fogadás után következik “Mesterek köszöntése”. Mindez idő alatt közjegyző jelenlétében összegyűjtjük a közönségszavazatokat, majd megkezdjük a díjátadót a Különdíjakkal, majd a zsűri díjaival, s legvégül a Közönségdíjakkal, amelynek eredménye ott derül ki a helyszínen. A programot ezek után koccintással zárjuk. Hosszú délután lesz, mert délután fél négytől várhatóan este 8-ig leszünk együtt, hogy megünnepeljük az év legkiválóbb építészeti eredményeit!