Mesterek köszöntése

2007-ben találtuk ki, hogy legyen az eseménynek (a Média Építészeti Díjának és az epiteszforum.hu születésnapjának együtt) DÍSZVENDÉGE, egy olyan mester, akitől sokan, sokat tanultunk, akit nem csak nagyra becsülünk, elismerünk és tisztelünk, de szeretettel is gondolunk rá. 2016-ban TÖRÖK FERENC építészt, oktatót köszöntjük 80. születésnapja alkalmából.

Őket köszöntöttük az elmúlt években: Kévés György | 2015 • Rimanóczy Jenő | 2014 • Vadász György, Benczúr László | 2013 • Borvendég Béla (1931-2014) | 2012 • Vonnák János | 2011 • Bán Ferenc | 2010 • Mőcsényi Mihály | 2009 • Dr. Bitó János | 2008 • Csete György (1937-2016)  | 2007


 

Kévés György építész köszöntése 2015-ben, Uránia Nemzeti Filmszínház
Kévés György építész köszöntése 2015-ben, Uránia Nemzeti Filmszínház

2014-ben a 81 éves Rimanóczy Jenőt köszöntöttük, akinek a magyar építészet az első 50 wikipédia szócikket köszönheti.

Rimanóczy Jenő építész köszöntése
Rimanóczy Jenő építész köszöntése 2014, Uránia Nemzeti Filmszínház

Fura véletlen (?), de 2013-ban a finalisták között több ismert építész család – Dévényi, Ferencz, Turányi – ifjabb tagja is szerepelt.  De a döntősök között volt Földes László is, aki Györgyi Dénes és Griegl Kálmán leszármazottja. S 2013-ban ketten is kerek születésnapot ünnepeltek a híres építész apák közül: Vadász György betöltötte a nyolcvanat, Benczúr László a hetvenet. 2013. november 7-én este őket köszöntötték fiaik, és velük együtt a sikeres építész apákat és sikeres építész fiaikat is ünnepeljük.  2014-ben ők voltak a díszvendégeink.

Vadász György a Média Építészeti Díján 2013-ban
Vadász György a Média Építészeti Díján 2013-ban
Benczúr László a Média Építészeti Díján 2013-ban
Benczúr László a Média Építészeti Díján 2013-ban
Borvendég Béla köszöntése
Vonnák János köszöntése, Trafó 2011
Bán Ferenc köszöntése, Trafó 2010
Mőcsényi Mihály köszöntése, Trafó 2009
Bitó János köszöntése, Trafó 2008
Csete György köszöntése, Műcsarnok Audotórium, 2007